NÉPMŰVÉSZETI TÁBOR MMA TÁMOGATÁSÁVAL

posted in: Egyéb | 0

Idén is igazi, mozgalmas kézműves utcává alakult augusztus 1-5-ig a létavértesi Rozsnyai Gyűjtemény udvara, hiszen harmadik alkalommal került megrendezésre a határontúli és hazai fiatalok számára szóló Népművészeti tábor. Ez alkalommal is a hagyományos kézműves mesterségek kerültek középpontba, néptánccal és népzenével fűszerezve. A résztvevők 7 mesterséget próbálhattak ki: a fafaragást a táborvezetőjével Galánfi Andrással – Kossuth díjas magyar népművésszel, a fazekasságot, korongozást a méltán híres nádudvari Fazekas Lajos –népművészet mesterével, nemezelést – Szakady Kincső szakoktatóval, kosárfonást – Balogh Károly – népi iparművésszel, a szövés tudományát elleshették – Galánfiné Schmidt Teréz –a népművészet mesterétől, ill. Lőrincz Péter takácsmester, szövőszék készítőtől, bőralkotások készítését Hutkai László bőrműves, népi iparművésztől tanulhattak az érdeklődők, s a kovácsműhelyben addig üthették a vasat, amíg azt a kovácsmester Vajda László –népművészet mestere engedte. Esténként Gyönyörű Zsigmondtól, az elismert néptáncpedagógustól széki táncokat, ill. Bárdos Ildikó és Molnár Miklós közreműködésével népdalokat tanultak. A tábor célja betekintést nyújtani az autentikus népi kultúrába, ezenfelül a népi mesterségek megőrzése, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A foglalkozásokat nyolc szakavatott mester tartotta a 9 és 40 év közötti korosztályból kikerülő mintegy 40 fiatalnak. A résztvevők Gömörből, Csíkból, Érmellékről, Debrecenből, Nyíregyházáról és helyből érkeztek – mondta el Galánfi András akadémikus, fafaragó művész, a tábor szervezője.